Címke: program
Radics Gigi is énekel nekünk a szegedi majálison
Idén nincs szerencsénk, május 1-je pont a hét közepére esik, így sem előtte, sem utána nem tudunk egy hosszú hétvégét kiélvezni. Ennek ellenére rendkívül mozgalmasnak ígérkezik a jövő hét szerda, sőt, már kedden estétől várják az érdeklődőket. A helyszín ezúttal … Tovább
Wolf Kati és Gáspár Laci a szegedi Csokoládéünnepen
Hagyományteremtő szándékkal, idén először rendezi meg a Csokoládéünnepet a Szeged Plaza február 16-án. Az egész napos programok már 9 órakor elkezdődnek, és egészen estig várják a látogatókat. Szombaton bemutatkoznak majd Magyarország minőségi csokoládé manufaktúráit is, akik kézzel készült csokoládé különlegességekkel, … Tovább
Ezeket láthatod a szegedi színházban tavasszal
A Szegedi Nemzeti Színház életében a január 1-je csak a naptár szerint jelent új évet, az évad ilyenkor még csak a felénél jár. A 2012/2013-as idény első fele sok nézőt vonzott a teátrumba, az igazgató pedig reméli, ebben a félévben … Tovább
Kész a hallgatói Szabad Egyetem programfüzete
Szegedi és budapesti oktató, valamint SZTE-s hallgató is van aközött a 35 előadó között, akik január 4-én a Szent-Györgyi Albert Agorába szervezett Szabad Egyetemen és nemtszrájkon tartanak majd előadást. A program (PDF – 33 KB) 10 órától 19 óráig tart … Tovább
Állatok Világnapja és örökbefogadók napja a Vadasparkban
Az Állatok Világnapja alkalmából rendez családi napot rendez a Szegedi Vadaspark október 7-én, vasárnap 10 és 16 óra között. Az eseményen játékos vetélkedők és hasznos előadások segítenek elsajátítani a házi kedvencek tartásának szabályait. A Vadaspark munkatársai hasznos és ötletes tanácsokat adnak … Tovább
Kokas Károly fotókiállításával nyílt meg az Őszi Kulturális Fesztivál
Kokas Károly címzetes egyetemi docens, a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Kuno Könyvtára főigazgató-helyettesének fotókiállításával elkezdődött a 17. Őszi Kulturális Fesztivál Szegeden. Prof. Dr. Szabó Gábor, az SZTE rektora beszédében elmondta: egyre vastagabbak az Őszi Kulturális Fesztivál programfüzetei, de a vendégek hozzászoktak … Tovább
Kezdődik az Őszi Kulturális Fesztivál Szegeden
Másfél hónap alatt hatvan helyszínen mintegy 240 programmal, köztük kiállításokkal, koncertekkel, színházi előadásokkal várják a nézőket a szegedi Őszi Kulturális Fesztiválon, amely megnyitóját hétfőn rendezik a Szegedi Tudományegyetem központi épületében. A programsorozat célja, hogy az SZTE-n működő művészeti csoportok és … Tovább
Látogatói rekordot ért el a Szegedi Vadaspark
Megszokhattuk már, hogy a Szegedi Vadaspark hétről hétre mindig kínál valamilyen attrakciót a szegedieknek: rendszeresen szerveznek családi- és gyerekprogramokat és majd minden második hétre jut egy ellenállhatatlan kisállat, amelyért érdemes kilátogatni a parkba. Mindennek meg is lett az eredménye, ugyanis … Tovább
Spanyol tapasztalat segíti a határ menti kultúra fejlődését
A különböző európai régiók határ menti kulturális programjaival kapcsolatos tapasztalatcserét segíti az uniós támogatással megvalósuló Scultbord (Spreading CULTure on BORDer Regions) program, amelynek részeként kétnapos konferencia zajlott Szegeden. A Scultbord 2010 szeptemberében indult. A nyelvi és kulturális korlátok jellemzőek a … Tovább
Nyári programkavalkád a Városháza udvarán
Idén harmadik alkalommal rendezi meg az IH Rendezvényközpont a Városháza mediterrán hangulatú udvarán a Nyári Kavalkádot. A június 29-től július 13-ig zajló műsorsorozat a Grönholm-módszer színházi előadással indul, majd visszatér az IH falai közé, hogy a nagysikerű Moliere darabot, a … Tovább


