Címke: Mars téri piac
Tanyasi termékek rendszeres vására indult Szegeden
Csongrád megyei tanyagazdák kínálják az általuk előállított minőségi élelmiszereket hétfőtől hetente két alkalommal Szegeden a Mars téri piac nagycsarnokában. Kispál Ferenc, a Csongrád Megyei Agrárkamara átmeneti elnöke a helyszínen elmondta, a vásárt a Vidékfejlesztési Minisztérium második éve folyó, a tanyasi … Tovább
Művészetek hídja: kiállítóhely a szegedi piac fölött
Rendhagyó helyszínen, a Mars téri piac nagycsarnokának emeleteit összekötő átjárón nyílt meg Szeged új kiállítóhelye, a Művészetek hídja, amelyet Brzózka Marek szobrászművész tárlatával avattak fel pénteken. Erdei Péter, a piacot működtető önkormányzati cég ügyvezető igazgatója elmondta: a kiállítóhelyet kísérleti jelleggel … Tovább
November 1-jén is nyitva lesz a Mars téri piac
Nem késett még el az, aki ma vagy holnap szeretne virágot, koszorút és mécsest vásárolni szerettei sírjára. A Mars téri piac november 1-jén hajnali 4-től este 6-ig nyitva tart; mi pedig megnéztük mi, mennyeibe kerül. Néhány száz forinttól már beszerezhetők … Tovább
Kereszttűzben a piac elkészült beléptető-parkolója
Már tavaly decemberben kész kellett volna lennie a Mars téri piac beléptető-parkolójának, az év eleji próbaüzem viszont kudarcot vallott: veszélyessé vált az akkor kialakított rendszer. Azóta keresték a megoldást, amit most végül megtaláltak: 12 millióból elkészült az új beléptető-parkoló, ám … Tovább
Teljes gőzzel üzemel a felújított Mars téri piac
A szegedi Mars téri piacon az asztal- és üzlethelyiségek bérbeadása mostanra 100 százalékos, a város központjában olyan európai szintű bevásárló központ jött létre, amely minden igényt kielégít. Nagy László, a Szegedi Vásár és Piac Kft. fél éve hivatalban levő ügyvezető igazgatója … Tovább



