Címke: B. Nagy László
Évente 71 millió forintot spórol a kormányhivatal
A Csongrád Megyei Kormányhivatal éves szinten 71 millió forintot spórolt azzal, hogy átszervezte és racionalizálta ingatlanjai használatát. Mindezt úgy, hogy a költözés sehol sem jelentett fennakadást az ügyintézésben – közölte a hivatal szóvivője. Varga Márta elmondta: a szervezet két éves … Tovább
B. Nagy: Szeged legfontosabb kitörési pontja az ELI lézerközpont
Szeged legfontosabb kitörési pontja az ELI lézerközpont – közölte B. Nagy László Csongrád megyei kormánymegbízott pénteken. A fideszes országgyűlési képviselő közleménye szerint a tudományos beruházás most bejelentett indulása mérföldkő a város, valamint a Dél-Alföld tudományos és gazdasági életében. Az ELI … Tovább
Csongrád megyéből is jelentkezhetnek Erzsébet táborokba
Idén is folytatódik az Erzsébet-utalványok forgalmazásából származó bevételekből elindított Erzsébet-program, így idén is tízezrek nyaralhatnak jelképes összegért az állami üdülőkben. Tavaly a Balaton parton nyaralhatnak azok a gyerekek, akik pályáznak az Erzsébet-program keretében meghirdetett táborokra. A június közepétől induló augusztus … Tovább
Figyel a katasztrófavédelem, de nincs rendkívüli készültség
Péntek délelőtt hivatalában fogadta B. Nagy László megyei kormánymegbízottat, a Csongrád Megyei Védelmi Bizottság elnökét Szatmári Imre tű. ezredes, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, a megyei védelmi bizottság elnökhelyettese, és tájékoztatta az időjárással kapcsolatos felkészülésről. A megyei igazgató elmondta, … Tovább
Szegeden is érdeklődnek a munkahelyteremtő támogatások iránt
B. Nagy László kormánymegbízott Szegeden és Hódmezővásárhelyen folytatja a megyejárást szerdán. A Csongrád Megyei Kormányhivatal közleménye szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium munkahelyteremtő pályázati alapja iránt egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik: a szegedi tájékoztatóra, a PICK Étterembe 150 főt várnak, vásárhelyen a Városháza … Tovább
Szeged kitörési pontja az innováció és a hi-tech lehet
Idén mintegy 10 milliárd forintnyi forrásra pályázhatnak azok a mikro-, kis- és középvállalkozások, amelyek munkahelyek teremtésén, megőrzésén, vagy beruházáson gondolkodnak. A Nemzetgazdasági Minisztérium által meghirdetett keretre egy hete lehet pályázni, a leadási határidő április 5. Tavaly mintegy 401 millió forint … Tovább
Beletúrtunk a képviselői zsebekbe – szegedi vagyonnyilatkozatok
Ahogy az elmúlt években már megszokhattuk, február 1-jével ismét nyilvánossá váltak az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatai. Botka László, Bohács Zsolt és Ujhelyi István megtakarítása is nőtt, hárman összesen 9.100.000 forintot tettek félre egy év alatt. Botka László Botka László (MSZP) szegedi … Tovább
Ennyit beszéltek a Csongrád megyei képviselők a Parlamentben
Eltelt egy naptári év a Parlamentben is, így ha egyelőre minőségi szempontból nem is, mennyiségileg már most mindenképpen értékelhető a Csongrád megyei képviselők teljesítménye. Az adatok természetesen nem tükrözik feltétlenül a valós teljesítményt, hiszen az országgyűlési munkát még számos tényező … Tovább
Megindult a munka az okmányirodában is
Január 1-jével hivatalosan is megkezdte működését a járási rendszer, január 2-án pedig minden járási központban elindult a munka; az okmányirodák is kinyitottak, és az ügyfélfogadás zavartalanul folyt. A Szegedi Járási Hivatal okmányirodájában B. Nagy László kormánymegbízott, Bodó Imre, a járási … Tovább
Bemutatták a Csongrád megyei tankerületi vezetőket
Bemutatta a Csongrád megye tankerületek vezetőit Marekné dr. Pintér Aranka, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megbízott elnöke csütörtökön Szegeden. A megyei és a szegedi tankerület vezetője Plesovszkiné Ujfaluczki Judit, Hódmezővásárhelyen Tóthné Kecskeméti Katalin, Csongrádon Cseri Gábor, Kisteleken Faragó Klára, Szentesen Molnárné … Tovább

