Húsz év után Tisza Cipő bolt nyílik Szegeden

Az 1971-es indulás után hatalmas népszerűségre tett szert a hazai márka, a 80-as évek végén, majd a 90-es évek elején azonban szép lassan elfogytak a boltok Magyarországon. Szegeden a 90-es évek elején az utolsó is bezárta kapuit. A martfűi cipő azonban nem tűnt el végleg, idehaza több városban is találhatunk üzletet, május első hetétől pedig Szegedre is visszatér a Tisza Cipő.

Szegeden több üzlet is működött, a 90-es évekre azonban az összes eltűnt a városból, így nagyjából 20 éve már nem találkozhattunk vele a napfény városában. “2003-ban kezdtünk a Tisza sportcipők feltámasztásába. A megjelenést nagy lelkesedés fogadta, így az első budapesti bolt megnyitása után tovább tudtuk bővíteni a piacot, május első hetében pedig az országban hetedikként Szegeden is meg tudjuk nyitni az üzletet” – mesélte a SzegedCafénak Minik Géza, a Tisza Cipő kereskedelmi vezetője. Hozzátette: úgy látják, a régióban egyre nagyobb volt a kereslet a márka iránt, így adta magát, hogy megnyissák a szegedi üzletet.

A martfűi cipőgyár 1971-ben kezdte meg a mai old school cipők elődjeinek számító modellek gyártását, és ekkor jelent meg először a jelenleg is használt logó. Hamar kultikus jelentőségűvé vált a márka: nem csak a tornaórákon és sportpályákon koptattunk el sok millió pár sportcipőt, de az utcai viseletet is meghatározta.

Jelenleg egyébként Budapesten két üzletet üzemeltetnek, ezen kívül Pécsen, Szombathelyen, Debrecenben és Siófokon is van egy-egy árusító hely, így a délkelet-magyarországi régióban Szegeden nyílhat újra az első Tisza Cipő bolt. Az üzlet egyébként a Somogyi utcában, az újonnan megépült Art Hotel aljában kap majd helyet. A tervezett nyitás: május 2.