A mai este a múzeumoké Szegeden

Ma 18 órától látogatható a Munkácsy-kiállítás a Móra Ferenc Múzeumban, ahol a Múzeumok Éjszakája programsorozata egész estés programot kínál Szegedenek.

A több milliárd forint értékű kiállítást az új kulturális államtitkár, L. Simon László nyitotta meg a Móra Ferenc Múzeum előtti színpadon. Az este folyamán, a színpadon többek között néptánc-bemutató, koncert és bűvészprodukció várja az érdeklődőket. A Múzeumi Éjszaka egyik csúcspontjaként nem sokkal 22 óra előtt a múzeum munkatársa i öltöznek be történelmi ruhákba és tartanak historikus viselet-bemutatót.

Az október közepéig látható kiállításon Munkácsy Mihály 35 festményét és 15 grafikáját mutatják be. Első ízben látható a festő egyik fő művének tartott Golgota, emellett a látogatók két olyan képet is megcsodálhatnak – az 1882-ben festett Olvasó nőt és a 1888-89-ben készített Hímző leányt -, amelyeket még soha nem mutattak be Magyarországon. A tárlaton szerepel a festő egyik első realista népi életképe, az Ásító inas, de ehhez a korszakhoz tartozik A konyhában című alkotása is. Több mű – A két alak az erdőben, Az elveszett gyermek, A cigányok az erdő szélén – a barbizoni korszakból származik.

A Móra Ferenc Múzeum mellett a Fekete Ház, az Somogyi-könyvtár, a REÖK, az SZTE Füvészkeret, és a dóm is érdekes programokkal várja a kultúra szerelmeseit.