A nyári vasúti menetrend június 16-án lép hatályba és augusztus 26-ig lesz érvényes. A nyári menetrendben a megnövekvő balatoni utazási igények alapján a Budapest és a Balaton északi és déli partja között a gyorsvonatok mellett naponta több közvetlen sebesvonat is közlekedik majd, minden megállóhelyen megállnak, így közvetlen eljuthattok valamennyi üdülőterületre. Átszállás nélkül utazhattok például Sopronból, Szombathelyről, Miskolcról, Sátoraljaújhelyről, Záhonyból, Nyíregyházáról, Debrecenből, Szolnokról, Pécsről és természetesen Szegedről is.
Ismét elindulnak az előző évekhez hasonlóan a fiatalok körében közkedvelt, éjszakai „bagolyvonatok” hétvégenként, egy pár vonat Budapest Déli pályaudvar és Keszthely, míg további néhány Budapest Déli pályaudvar és Fonyód között közlekedik – írja a Szeretlek Magyarország.
Újra lesz Siófok Expressz, ami kétóránként közlekedik a Balaton déli partján. Az InterCity minőségű, légkondicionált kocsikat ülőhelyet is biztosító pót- és helyjeggyel vehetitek igénybe. Az északi parton szintén kétóránként járnak szombattól a gyorsvonatok, és megjelennek a klimatizált motorvonatok is.
A nyári menetrend életbelépésével egy nagy változás is lesz a vasúti közlekedésben: megszűnnek az étkezőkocsi-szolgáltatás. A retró hangulatot megőrző étkezőkocsik és a vándorkosaras, – aki a kocsikon kosárból árulta a portékáját – eltűnik az életünkből. Ezzel egyidejűleg a GYSEV-vonatokon kávé- és snack-automatákat helyeznek el, aminek sikere alapján a MÁV-Start is elgondolkodik a szolgáltatás bevezetésén.
A MÁV-START tavaly szeptember óta néhány vonatán már biztosítja a díjmentes vezeték nélküli internetelérés lehetőségét, ősztől pedig valamennyi InterCity vonaton és a budapesti elővárosi forgalomban közlekedő járatok egy részén is – mintegy 750 járművön – internetezhettek.
Az internetet elsősorban chatelésre, emailezésre, böngészésre biztosítják, a viszonylag korlátozott sávszélesség miatt az adatforgalmat egyelőre korlátozzák, így például Youtube-ot vagy más videós tartalmat sem tudtok megnézni az ingyenes kapcsolattal.

















