Átkeresztelik az Egyetemi Könyvtárat

November 11-én pénteken, az Egyetem Napján, új nevet kap a József Attila Tanulmányi és Információs Központban található Egyetemi Könyvtár. Az új név péntektől: Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Kuno Könyvtára, a hivatalos rövidítés szerint SZTE Klebelsberg Könyvtár.

Az egyetem szenátusának döntése szerint az Egyetemi Könyvtár névváltoztatásának legfőbb oka az, hogy Szegeden a mai napig nincs olyan jelentős intézmény, amely a kultuszminiszter nevének méltó emléket állítana. “Meggyőződésünk, hogy Szegeden emlékét az egyetem szerves részeként, ugyanakkor az egyetem keretében és szolgálatában önálló identitással is rendelkező, az országban és nemzetközileg is elismert intézmény, az Egyetemi Könyvtár őrizhetné a leginkább” – áll az egyetem erre vonatkozó közleményében.

SZTE Klebelsberg Könyvtár

Szegeden a Gál Ferenc Hittudományi Főiskola díszterme is Klebelsberg nevét viseli, szobra van a Széchenyi téren, lakópark is őrzi emlékét, valamint a Ferenc József Tudományegyetem központi orvoskari könyvtára is viselte a nevét (Orvoskari Klebelsberg Könyvtár).