Kajak-kenu vb: Az éremtáblázat második helyén végzett a magyar válogatott

Élő tudósításunk véget ért, köszönjük megtisztelő figyelmeteket!

Öt nap alatt több mint 40 ezer néző látogatott ki a Maty-érre. Soha ennyien nem szurkoltak még kajak-kenu világbajnokságon!

A magyar kajak-kenu válogatott a világbajnokság éremtáblázatán második helyen végzett, Németország legjobbjai mindössze egy ezüstéremmel szereztek többet, mint a hazaiak.

A szurkolók kitettek magukért, ők is kellettek a tíz éremhez.

Fantasztikus volt a szurkolótábor!

Ezúton szeretném megköszönni jómagam és fotós kollégám nevében a sajtóközpont büféjében dolgozó fiatal hölgynek, hogy a hideg üdítők, forró kávék és finom szendvicsek mellett gyönyörű mosolyával is erőt adott munkánkhoz.

Köszönjük a SzegedCafé nevében!

Az éremtáblázaton második helyen végző magyar válogatott mai napon világbajnoki aranyérmet szerző versenyzői és Storcz Botond szövetségi kapitány tartott sajtótájékoztatót.

Storcz Botond: Az eddigi legjobb világbajnokságon vehettünk részt. Összességében elégedett vagyok a magyar válogatott szereplésével.. Sikerült teljesíteni az elvárást, hiszen meglett a tíz érem, de ami még fontosabb, hogy 15 olimpiai kvótát szereztünk.”

Kozák Danuta: “Az 500 egyes csalódás volt számomra, de a másik két arany mindenképpen vigasztal.”

Minden lányban maradt hiányérzet, de örülnek az aranyérmeknek.

Kovács Katalin: “Nem sokszor fordult elő velem, hogy nem tudtam magam teljesen kihajtani, így még rosszabb volt tegnap kiszállni a hajóból. Nem örülök, hogy két negyedik helyet is szereztem a két első mellé, de tudom, hogy ez mindig benne van a pakliban.”

Csipes Tamara: “Minden versenyből tanul az ember, így én is a tegnapi esetből. A mai győzelem során mindent kiadtam magamból, örülök, hogy ez elég volt az aranyéremhez.”

Férfi K1 4×200 m váltó döntő: A spanyolokat nem lehetett megverni, de mi az éremszerzésre koncentráltunk. Esélyünk volt arra, hogy bronzzal zárjuk a világbajnokságot, hiszen az utolsó forduló előtt harmadik helyen váltott a magyar egység, de Gyertyános Gergely nem bírta a hatalmas iramot, így végül nyolcadik helyen ért célba a hazai hajó.

Az utolsó fordulóig versenyben voltak a bronzéremért.

Női K1 4×200 m váltó döntő: Az utolsó váltásnál negyedik helyen állt a magyar egység, Paksy Tímea hajrájában bíztunk, de elmaradt a bravúr, és ezzel együtt az éremszerzés is.

A negyedik helyért is nagyot kellett küzdeni.

Férfi C1 4×200 m váltó döntő: Horváth Gáborék hajója az ötödik helyet szerezte meg.

Mindent kiadtak magukból.

A vb médiaközpontjában egy rövid nemzetközi sajtótájékoztatót tartott Baráth Etele a magyar, és José Perurena López a nemzetközi kajak-kenu szövetség elnöke.

Baráth Etele: ”Teljesen elégedett vagyok a szervezéssel. Huszonnégy ország szerzett érmet, ami azt jelenti, hogy a nemzetközi mezőny egyre erősebb. A hazaiaknak éppen ezért kell jobban időzíteniük formájukat, hiszen a világbajnokságot megelőző egy hónapban még jobb formában voltak a magyarok, mint ezen a héten.”

A hazai és nemzetközi szövetség mellett a város is elégedett lehet a szervezéssel.

José Perurena López: “Nagyszerű világbajnokságnak lehettünk részesei a Maty-éren, pedig csak egy év állt a szervezők rendelkezésére. Örülök, hogy a női kenu szakágnál 56 versenyző nevezett, ezzel a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak is megmutattuk, hogy folyamatosan fejlődik a szakág. A kajak-kenu világbajnokság teljes mezőnye is egyre népesebb. Lassan arra is megoldást kell találnunk, hogyan oldjuk meg 3000 versenyző programját, ehhez a szegedi világbajnokság tapasztalatai alapján mindenképp közelebb kerültünk. Abszolút elégedett vagyok a szervezéssel és az élő tévéközvetítéssel is. Az ICF honlapján pénteken látható lesz a világbajnokságon szerzett olimpiai kvóták listája.”

Férfi C2 200 m döntő: Egy újabb szegedi érdekeltségű egység evezett fináléban, az EDF Démász-Szegedi VE versenyzője, Horváth Gábor és párja, Foltán László az ötödik helyet csípte el a félelmetes mezőnyben.

Horváth Gábor: “Úgy érzem, most mindent kiadtunk magunkból, ennyire futotta ebben a mezőnyben.”

Horváth Gáborék kiválóan lapátoltak.

Női K2 200 m döntő: Kovács Katalin és Kozák Danuta párosa éremesélyesként szállt vízre, a lányok pedig igazolták klasszisukat: a hajrában esélyt sem adtak az ellenfeleknek, nem volt szükség célfotóra, egyértelmű volt a magyar győzelem. Kovács Kati már 31 világbajnoki címnél tart, a magyar csapat pedig a hetedik aranynál.

Kovács Katalin: “Hihetetlen energia és düh volt bennünk, nagyon szerettünk volna bizonyítani. Jól volt fölényesen nyerni és örömöt szerezni a magyar közönségnek.”

Kozák Danuta: “Én egyszer sem mertem oldalra nézni, a végén kicsit megbillentünk, de nem volt gond. Nagyon boldog vagyok.”

Kovács Kati már a cél előtt örült a biztos győzelemnek.

Férfi K2 200 m döntő: A szegedi Sík Márton és párja, Beé István nagyot küzdött, de párosunknak szinte esélye sem volt az éremre. A franciák vitték a prímet, a magyar egység hetedik helyen ért célba.

Beé István: “Hat századdal maradtunk el az olimpiát érő hatodik helytől, az pont annyi, amennyit a balos oldalszél jelentett. Rossz oldalon voltunk, ez benne van a pakliban.”

Sík Mártonék becsülettel küzdöttek.

Női C1 200 m döntő: Takács Kincsőt nem nyomta az esélyesség terhe, a fináléban nagyszerű teljesítményt nyújtva hatodik helyen ért célba, ami ebben a mezőnyben kiváló eredménynek számít.

Takács Kincső: „A döntőbe szerettem volna kerülni, ez sikerült, jobban szeretem a hosszú távokat, mert a 200 méterhez még nem vagyok régóta kenus.”

Takács Kincső hatodik helye mindenképp megsüvegelendő.

Női K1 200 m döntő: Paksy Tímea rosszul kapta el a rajtot, ami egy sprintszámban végzetes hiba. A magyar lány szinte végig az utolsó helyen lapátolt, így csak a kilencedik helyet szerezte meg.

Paksy Tímea: “Elrontottam a rajtot, onnantól már kuka volt ez a döntő. Csak magamat okolhatom, mert fejben és fizikailag is nagyon erős voltam.”

Paksy Tímea rossz rajtja megbosszulta magát.

Férfi K1 200 m döntő: Molnár Péter nagyszerűen rajtolt, de a lengyel hajó vezette élmezőnnyel nem bírta tartani a lépést, így végül nyolcadik helyen zárt.

Molnár Péter: “Nem tudok szemrehányást tenni magamnak, mert tényleg kiadtam magamból a maximumot. Jó volt a rajtom, kőkeményen hajtottam, ez most erre volt elegendő. Boldog vagyok, hogy az olimpiai kvóta megvan, ez volt a fő célom.”

Molnár Péter mindent beleadott.

Férfi C1 200 m B döntő: Bozsik Attila peches volt középfutamában, hiszen épphogy lecsúszott az A döntőről, ahol olimpiai kvalifikációt szerezhetett volna. A B fináléban az ötödik, összesítésben pedig végül a 14. helyet szerezte meg.

Bozsik Attila a B döntőben sem volt szerencsés.

Csipes már átvette az aranyérmet, vastaps volt a jutalma. Gratulálunk Tamara!

Jár a puszi a lelkes szurkolóknak.

Férfi K1 5000 m döntő: Pauman Dániel a német győzelemmel véget érő fináléban nagyot küzdve szerezte meg a nyolcadik helyet.

Pauman Dániel: “Az elején megpróbáltam maximumot nyomni, sőt mondhatom azt is: kőkemény ezret akartam, hogy jó helyem legyen, együtt tudjak haladni az élbollyal. Egy darabig Ken Wallace vizén mentem, a vége már nem úgy sikerült ahogy elképzeltem. De azt hiszem, egy ilyen mezőnyben nem szégyen a kilencedik helyen zárni.”

Pauman Dániel elismerésre méltóan küzdött, mindent beleadott.

Női K1 5000 m döntő: A szám címvédője Folláth Vivien, így a helyette induló Csipes Tamara a szám zsinórban második vb aranyáért száll harcba. Érett versenyzést mutat Csipes, két körrel a vége előtt a harmadik helyen evez, közvetlenül az első két helyezett mögött. A hajrára nézve biztató, hogy sokkal szebben és nyugodtabban lapátol, mint fehérorosz és brit riválisa. Nagy csata lesz az éremért!

Csipes Tamara aranyos mosolya.

Hihetetlen! Tamara fantasztikusat robbantott az utolsó forduló előtt. Csipes édesapja is azt tanácsolta neki: “A végéig menj a mezőnnyel, aztán verd le őket, mint a szöget!” Megfogadta a tanácsot, ami világbajnoki címet ért! Megvan a hatodik magyar arany!

Csipes Tamara: „Ez volt a taktika. Szerencsére az elején jól tudtam helyezkedni, három versenyző vizén tudtam haladni, így tartalékoltam az erőmet. Volt egy-két pillanat, amikor a portugál versenyző bezavart a kanyarnál, de szerencsésen jöttem ki ezekből a helyzetekből. Sokat nem készültem erre a számra, hetente egyszer edzettünk a tavalyi világbajnok Folláth Viviennel, akinek hatalmas része van ebben a világbajnoki címben.” – mondta Csipes a vb hivatalos honlapjának.

Csipes Tamara az élmezőnyben küzdött, majd a végén hatalmas hajrával nyert.

Férfi C1 5000 m döntőtő: A válogatási elvek miatt Vajda Attila nem indulhatott ezen a futamon, pedig a szolnoki válogató magyar bajnokságot megnyerte ezen a távon. Olimpiai bajnokunk helyett maratoni Európa-bajnoki bronzérmesünk, Varga Dávid indult, aki a rajt után lecsillapodó mezőnyben a kilencedik helyet foglalta el, amit egészen a célig meg is tartott.

Varga Dávid végig német vetélytársával csatázott a kilencedik helyért.

Varga Dávid: „A verseny elején nagy volt az adok-kapok, de ez az ötezer méter sajátossága. Úgy tűnt, jó helyet tudok kiharcolni, aztán az orosz versenyzővel együtt engem is kipörgettek a többiek. Bíztam benne, hogy a végén fel tudok még jönni, de nagyon elfáradtam. Ez az a szám, amelyben ugyanúgy lehetsz az első háromban, mint a harmincadik helyen. Sok-sok szerencsére van szükség. Én örülök ennek a kilencedik helynek is.”

Szállingóznak a szurkolók is Maty-érre. Az idő tökéletes, az augusztus 20-ai ünnepségeket és tűzijátékot kipihenő drukkerek várhatóan meg fogják tölteni a lelátókat.

Lassan, de biztosan érkeznek a szurkolók.

A 39. felnőtt sík vízi kajak-kenu világbajnokság vasárnapi zárónapján 13 számban rendeznek döntőt, egy kivétellel mindegyikben szurkolhatunk magyar versenyzőnek. A nap egyik nagy érem, sőt, aranyesélye a pénteken harmadik világbajnoki címét szerző kajakos, Csipes Tamara, aki negyedik vb elsőségét 5000 méteren próbálja megszerezni. Futama 10.35-kor kezdődik, amiről természetesen online tudósítással szolgálunk. Kovács Katival szombaton esélyesként érmet sem szerzett Csipes, szurkoljunk neki, hogy javíthasson!

Csipes Tamara újabb aranyérmet nyerhet.

A 39. felnőtt sík vizi kajak-kenu világbajnokság vasárnapi programja:

10.05: férfi C-1 5000, döntő – címvédő: Ronald Verch (GER); magyar induló: Varga Dávid

10.35: női K-1 5000, döntő – címvédő: Folláth Vivien (HUN), magyar induló: Csipes Tamara

11.05: férfi K-1 5000, döntő – címvédő: Ken Wallace (AUS); magyar induló: Pauman Dániel

11.35: Eredményhirdetés (férfi C-1 5000)

11.43: Eredményhirdetés (női K-1 5000)

11.51: Eredményhirdetés (férfi K-1 5000)

12.04: férfi K-1 200, C-döntő

12.08: férfi C-1 200, C-döntő

12.12: női K-1 200, C-döntő

12.16: férfi K-2 200, C-döntő

12.20: férfi K-1 200, B-döntő

12.24: férfi C-1 200, B-döntő – magyar induló: Bozsik Attila

12.28: női K-1 200, B-döntő

12.32: férfi K-2 200, B-döntő

12.36: női K-2 200, B-döntő

12.40: női C-1 200, B-döntő

12.46: FÉRFI K-1 200, A-DÖNTŐ – címvédő: Edward McKeever (GBR); magyar induló: Molnár Péter

12.51: NŐI K-1 200, A-DÖNTŐ – címvédő: Janics Natasa (HUN); magyar induló: Paksy Tímea

12.56: Eredményhirdetés (férfi K-1 200)

13.04: FÉRFI C-1, 200, A-DÖNTŐ – címvédő: Ivan Shtyl (RUS)

13.09: NŐI C-1 200, A-DÖNTŐ – címvédő: Laurence Vincent-Lapointe (CAN); magyar induló: Takács Kincső

13.14: Eredményhirdetés (női K-1 200)

13.22: FÉRFI K-2 200, A-DÖNTŐ – címvédő: Arnaud Hybois, Sébastien Jouve (FRA); magyar induló: Sík Márton, Beé István

13.27: NŐI K-2 200, A-DÖNTŐ – címvédő: Kovács Katalin, Janics Natasa (HUN); magyar induló: Kovács Katalin, Kozák Danuta

13.32: Eredményhirdetés (női C-1 200)

13.40: FÉRFI C-2 200, A-DÖNTŐ – címvédő: Raimundas Labuckas, Tomas Gadeikis (LIT); magyar induló: Horváth Gábor, Foltán László

13.45: Eredményhirdetés (férfi K-2 200 m)

13.53: Eredményhirdetés (női K-2, 200 m)

14.01: Eredményhirdetés (férfi C-1, 200 m)

14.09: Eredményhirdetés (férfi C-2, 200 m)

14.30: Férfi C-1 4×200, DÖNTŐ – címvédő: Oroszország; magyar induló: Horváth Gábor, Foltán László, Lantos Ádám, Bozsik Attila

14.40: NŐI K-1 4×200, DÖNTŐ – címvédő: Németország; magyar induló: Kovács Katalin, Kozák Danuta, Vad Ninetta, Paksy Tímea

14.50: FÉRFI K-1 4×200, DÖNTŐ – címvédő: Spanyolország; magyar induló: Dudás Miklós, Tótka Sándor, Kadler Viktor, Gyertyános Gergely

15.00: Eredményhirdetés (férfi C-1 4×200)

15.08: Eredményhirdetés (női K-1 4×200 m)

15.16: Eredményhirdetés (férfi K-1 4×200 m)

15.30: Záróünnepség